2017. november 21. 13:30 - Anatole, a porondmester

A Szférák Vándorainak egy éve

- helyzetjelentés

Ebben a rövid kis posztban szeretnék beszámolni arról, hogy a Szférák Vándorai rendezvénysorozatunkkal mi is történt kerek egy év alatt. Némi statisztika, és minden olyan kifejezés, amelytől a bennem élő bölcsész lopva egy éles tárgy felé pillant és dob akaraterőre.

2016 novemberében kezdtük el ezt a havonta megrendezésre kerülő asztali szerepjátékos napot. Múlt vasárnap töltötte be egy éves pályafutását a Szférák Vándorai, így gondoltam készítek róla egy kis leírást.

17629682_10211527085594006_2210148959203625565_n.jpg

Mochinak hála rendelkezésemre áll a Szférák Vándorainak számos részlete. Szóval lássuk csak:

A játékosokat csak a regisztrált számokból tudtam számolni, akik nem jelentkeztek, és az utolsó pillanatban visszamondottakat nem tudtam belekalkulálni. Ezt mindenképpen fontosnak tartottam leszögezni.

Az év alatt volt:
20 külön mesélőnk, akik összesen
52 mesével örvendeztették meg a kalandozni vágyókat.

A partik átlagosan 5-6 fősek voltak, de akadt 2, illetve 8 fős asztal is.

Pontos adatnak híján vagyok, de megközelítőleg 230-240 ember vett részt a rendezvényeinket ez idő alatt. Meglepően sok új játékos érkezik, akik itt próbálják ki az asztali szerepjátékot.

Ezek mellett a résztvevőknél erős önszerveződés is megfigyelhető már. Több mesét a rendezvény keretein kívül folytatnak a játékosok, és persze az életút játékok is fel-felmerülnek.


A nagy klasszikusok mellett, mint:
Dungeons & Dragons,
Star Wars,
és Vampire: the Masquerade számos ismertebb, és kevésbé ismert (már-már kuriózum) játékot is ki lehetett próbálni.

Ilyen mesék mentek eddig nálunk (sokuk természetesen többször is visszatért):
7 tenger
Alien 2179
All Flesh Must Be Eaten
Burning Wheel
Call of Cthulhu
Changeling the Lost (in Space)
Cryptomancer

Cyberpunk 2020
Demon: the Fallen

Dogs in the Vineyard
Fiasco

Geist: the Sin-eaters
Hengeyokai Shapeshifters Of East
Hunter: the Reckoning
Káosz RPG
Kindred of the East (Blood&Silk is)

Korongvilág (Discworld)
Legend of the Five Rings
M.A.G.U.S.

Mage: the Ascension
Mouseguard
Mutant Chronicles 3rd edition

Nemundir
Shadowrun
Trónok Harca

Victorian Age Vampire
Warhammer 40000 (Only War is)
Werewolf Wild West
Wod Mortal (szintén többféle)


Egy ízben besegíthettünk egy Legend of the Five Rings nap lebonyolításában is, ami szintén egy Szférák Vándorain bukkant fel ötletként.

A Szférák Vándorai és az Árnyékszféra Szerepjátékos e-Kávézó pedig a televízióban is megjelent.

Folyamatosan jelen vagyunk a különféle animeconokon és egyéb (részben) szerepjátékos rendezvényeken, hogy tájékoztatást adjunk erről az eseményről és lehetőségről.

Hosszú út áll még előttünk, mi is gőzerővel tervezzük a jövő évet. Nagyon jó látni, hogy ennyi lelkes részvevő van és akadnak szép számmal visszajáró lelkek, játékosok és kalandmesterek egyaránt.

Köszönjük az érdeklődést, és a mesélők fáradtságos munkáját, a játékosok jelenlétét, na meg a lelkesedést!

A következő SZV a Havasok címet viseli, és dec. 17-én vasárnap kerül megrendezésre. ITT megtaláljátok az eseményt!

Addig viszont szeretném felhívni a figyelmet egy fontos problémára, ami pedig a vér, illetve annak hiánya. Evégett indult egy nagyszerű kezdeményezés, melyben mi is részt vehetünk, így ha valaki ráér és teheti, menjen el vért adni és utána szerepjátékozni egy jót a HammerTime Cafe-ban dec. 9-én megrendezésre kerülő Szerepjátékos Véradásra.



(A kép Molnár Zsuzsanna, Zsanna érdeme.)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://anatolemondja.blog.hu/api/trackback/id/tr8413340901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása