2017. október 11. 15:27 - Anatole, a porondmester

Az FFG és az új Legend of the Five Rings

Akik érdekeltek a dologban, vagy csak követik az Fantasy Flight Games híreit, azok megfigyelhették, hogy eljött az idő, amikor az AEG-től megvásárolt címet, a Legend of the Five Rings-et erősen elkezdték hadrendbe állítani.
l5c01_anc_preview.jpg

Anno igen sokan sajnálkoztak, hogy az AEG, aki nagyon jól bánt a „híveivel”, eladta a játék jogait. A gyűjtögetős kártyajátéknak (CCG) vége lett, a szerepjátékból sem számíthattunk már új kiadásra.
Körülbelül két év várakozás után viszont az FFG hosszas és jól felépített promók során elárasztott minket mindenféle rokugani jóval, melyet természetesen saját szájízükre szabtak.

Retcon

Fontos leszögezni, hogy a megvásárolt címet retconolták, így nincs (még) Sáska és Pók klán, miegymás. A „hét nagy” (Rák, Daru, Sárkány, Oroszlán, Főnix, Skorpió és Unikornis) körül forognak az események, de itt is vannak kisebb-nagyobb változtatások. Ezt nem feltétlenül tartom bajnak, jól vezethető így a történet, és az új érdeklődők is könnyebben kapcsolódnak be, illetve a későbbi bővítések és kiegészítők szintén. Ez a régi motorosoknak kalkulálható, de mégis tartogathat némi újdonságot.
l5r01_rpg-beta_04.png
Az LCG

Már hosszú ideje csepegtették a hangulatkeltő novellákat és a klánok bemutatását, a napokban pedig hazánkba is megérkezett a játék. Gyönyörű, jól átgondolt, balanszolt.
Még anno belekóstoltam a CCG-be is, így van némi összehasonlítási alapom. Az nem volt kétség, hogy az alapokat megtartják, különben iszonyú sok L5R rajongótól esett volna el a cég. Viszont, ahogy az jellemző az FFG-re, a saját stílusukkal egészítették ki az új, immáron Living Card Game formátumot. LCG szerint ugye fix laposak a dobozok és kiegészítők. Emellett a cég szokásos mániája azért ezt a játékot is utolérte. A legnagyobb változás, amelyet látok, hogy elég erősen feltöltötték a kereteket mikromenedzsmenttel. Becsület és Sors jelölők, egy tárcsa, ahol jelölni lehet, mennyi becsületet áldoz valaki a laphúzásért, az első játékost jelölő jelölő, és így tovább.
A pozitívum, hogy szépen meg van pakolva a doboz. Na és az art, hát az valami zseniális. A tusrajzok kifejezetten jót tettek az L5R-nek, és az AEG-es arcok által felmutatott mércét megugrották.
Kicsit bonyolultabbnak érzem a játékot, mint az elődöt, de szépen bele lehet jönni, és amekkora közössége van, biztos akad játékostárs és oktató is.
Múlt héten érkezett az alapdoboz, szóval senki nincs lemaradva semmiről!

l5c01_box_left.png

A társasjáték

Az FFG keményen üti a vasat, és több fronton is támad, amit nagyon jól tesz (bár a pénztárcám erről egészen máshogy vélekedik). A Battle for Rokugan névre hallgató játékban daimyoként kell helytállni a provinciákon vívott csatákban, és egy-egy klánt győzelemre vezetni változatos stratégiákkal. A 2-5 játékos által játszható játék igen érdekesnek tűnik számomra, mondjuk én nem is vagyok nagy társasjátékos arc, így nekem könnyű újat mutatni. Mindenesetre egy jó alternatíva azok számára, akiknek a kártyajátékok nem fekszenek. Mondanom sem kell, hogy az egész színes-szagos, milliónyi jelölővel és minden jóval.
l5b01_box_left.png

Az asztali szerepjáték

Mindenki azt hitte, hogy sokáig kell majd rá várni, de a semmiből lépett elő a hír, hogy már béta állapotban van a szerepjáték fejlesztése is. Azóta a 233 oldalas, kép nélküli pdf-et le is lehet tölteni, és erősen buzdítanak a játék kipróbálására és visszajelzések adására. Az alapmechanikákhoz itt sem mertek (nagyon) hozzányúlni, így a roll&keep rendszer megmaradt, de a kötelező átalakítás itt sem maradhatott el. Az akciók elemeken keresztül történő kioldása még hagyján, de a cég „minden játékhoz saját kocka kell”- mániája sajnos utolérte a Legend of the Five Rings-et is. Egyedi fejlesztésű d6 és d12 kell majd. Azt hiszem, a hangvételemből kiérződik, hogy ez annyira nem csillámlik nekem, hiszen a d10 rendszer elég jól működött, más módon is kifejezhették volna önmagukat.
Még csak béta a rendszer, szóval sok dolog változhat, de egyelőre elég pepecselősnek hatnak a dobások. A későbbiekben szeretnénk tesztelni is természetesen.
A könyv további érdekessége, hogy minden klánhoz csak két iskola tartozik egyelőre, így hol a bushi (lovag), hol az udvaronc, hol pedig a shugenja (papvarázsló) maradt ki.
Kipróbálásra mindenképp ajánlott, és még talán némi változtatást is el lehet érni. A viselkedés megjelenése a játékban tetszetős húzás, ahogy az is, hogy kissé narratívabbra szabták a játékot.
legend-of-the-five-rings-rulebook.png
Összességében tök jó dolognak tartom, hogy átvették az L5R-t, illetve, hogy a régi jellemzőket megtartva viszik véghez az újításaikat. Személyes preferenciáim szerint ezekkel nem mindig értek egyet. Az FFG elég bosszantó mód tudja ezeket kivitelezni. Ennek ellenére várom a fejleményeket.
Viszont! Nem kellene mindent ilyen görcsösen a saját szignójukkal ellátni. Azzal hogy megváltoztatták a tradicionális, versenyek előtti „Utz! Banzai!” felkiáltást, valami gagyi dologra (amelyet ráadásul nem is minden klán tudna szívből idézni :D ), na, annak sajnos már van egy erős izzadtságszaga.
Nyilván nehéz a dolguk, hogy ne Ctrl+C Ctrl+V utánérzése legyen a munkájuknak, emellett a régi rajongókat is megtartsák, közben pedig a sajátjukká tudják tenni a címet.
Nem könnyű, az biztos, szurkolok nekik.



(Képek az FFG oldaláról.)

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://anatolemondja.blog.hu/api/trackback/id/tr7912954257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2017.10.11. 15:51:52

Van még potenciál ebben a franchise-ban?

Anatole, a porondmester · https://www.facebook.com/anatolemondja 2017.10.11. 16:20:41

@grungi: Nem is kevés! Az LCG iszonyatosan pörög, hatalmas eventek lettek szervezve rá és lesznek is. A társas még nem jött ki. Az RPG meg kérdéses, de az FFG húzónévnek szándékolja az L5R-t. Mondjuk pont nem bánom, szeretem ezt a világot ^^

KuraudoSutoraifu · dexrpg.wordpress.com 2018.04.11. 12:06:31

Kissé megkésve...
Sajnos én akkor "mondtam le" az FFG féle rpg kiadásról, amikor megláttam az FFG nevét. Innentől egyértelmű volt a szimbólumos kocka :( .
Bárki vette volna át, pokoli nehéz dolga lett volna, mivel szerintem a 4. kiadás egy hajszálnál is kevesebbre volt/van a tökéletestől.
A retcon sem fáj annyira (de azért fáj...), de azt hiszem mindennél boldogabb vagyok, hogy a régebbi kiadásokból minden alapkönyv megvan + "pár" kiegészítő is rogyasztja a polcaim.

Anatole, a porondmester · https://www.facebook.com/anatolemondja 2018.04.12. 11:06:29

@KuraudoSutoraifu: Akkor most megpróbálok úgy tenni, mintha nem lennék mérhetetlenül irigy a 4E könyvekre :D Amúgy én is így vagyok vele, hogy nagyon nehéz dolga lett volna az FFG-nek. Megértem, hogy más irány kell, de egyelőre még nem látom a szimpátiát az újban.

KuraudoSutoraifu · dexrpg.wordpress.com 2018.04.12. 11:43:33

Polcon lakó alapkönyvek:
1st edition (2 darab, 2 különböző print)
2dn edition (Player/Game Master)
3rd edition
3rd edition Revised
4th edition (két darab; akkoriban volt játék rendesen és jól jött, ha kettő van :) )
+minden kiegészítő ami szembe jön/jött velem :) . Furcsa módon, csak a 4. kiadáshoz nincsen nyomtatásban kiegem, a többiből elég sok. Ha minden igaz, akkor 2-3 hét múlva az összes 3. kiadásos kiegészítő meglesz :) .

AEG vs FFG
Talán meglesz ugyanaz a "szakadás" mint anno a WoD vs nWoD kapcsán - hiába az elmúlt 14 év, a VtM és VtR még most is vérre menő vitákat tud szülni :) . Bár ott annyival könnyebb és emészthetőbb(?) a dolog, hogy nincs "rebootolva" a történet. A régi L5R fanok, akik Rokugani lexikonként működnek nevek/dátumok/események kapcsán, nem biztos, hogy boldogok. Én tuti nem... :(
Az eredeti R&K szerintem az egyik legjobb és számomra legkedvesebb szabályrendszer. Egyszerű és nagyon gyors.

Anatole, a porondmester · https://www.facebook.com/anatolemondja 2018.04.12. 15:04:35

@KuraudoSutoraifu: A Roll&Keep nekem is és az eddigi játékosaimnak is gyorsan belopta magát a szívünkbe.
süti beállítások módosítása