2016. október 27. 16:20 - Anatole, a porondmester

Polti 36 szituációja és a szerepjáték

Valamelyik nap éppen az egyik kedvenc szerepjáték alapkönyvemet lapozgattam, amikor újfent felfigyeltem egy érdekes listára, amelynek gyorsan utána is néztem. Mesélőknek elég hasznos lehet, és érdekes, új megvilágításba helyezhet bizonyos elemeket, és egy történet felépítését.
stipula_fountain_pen.jpg

A 36 drámai szituációról van szó. Azok, akik magyar szakon tanultak vagy nagyon lelkesek a témában, hallhattak már róla. Georges Polti, francia író úgy gondolta, hogy Carlo Gozzi munkája nyomán összeszedi azt a 36 drámai helyzetet, amely rendszeresen előfordul, és amelyre szinte minden történet épül. Ezek alapján szinte minden helyzet, konfliktus, történés visszavezethető ezen dolgok valamelyikére.
Ahhoz, hogy tökéletesen meg tudja fogalmazni ezeket a szituációkat, Polti számos ókori görög, klasszikus művet elemezett, emellett kortárs francia és külföldi irodalmat is megvizsgált. A könyvként kiadott listát érthető okoknál fogva sok író, történetmondó és drámaíró is felhasználta, így azt hiszem a szerepjáték kedvelőinek is nagy hasznára válhat.

Meglehetősen érdekes teória, és mesélőként is teljesen más megvilágításba helyez dolgokat. A lista segíthet egy történetet a legelemibb részeitől kezdve felépíteni, és persze akkor is jól jöhet, ha éppenséggel ötletek híján vagyunk. A felsorolás elemei természetesen variálhatóak, és általánosabb fogalmakat használ, melyet bőven fel lehet tölteni tetszőleges tartalommal, de keretnek, váznak tökéletes, melyre a meséket szabhatjuk.
Egy szituáció pedig akár végtelenszer felhasználható, hiszen jó esetben sosem lesz ugyanolyan. Emellett pedig akár egy alkalomra, akár egy kampányra vagy életútra is lehet szabni az adott témát.
374398044_9f099fe906_b.jpgNézzük hát címszavakban a listát. Minden egyes szituációhoz szerepelnek kulcsszavakként a legfontosabb elemek.

- Elrablás: elrabló, elrabolt, őrző

- Házasságtörés: megcsalt házastárs, két házasságtörő

- Minden feláldozása a szenvedélyért: szerető, a szenvedély tárgya, ember vagy tárgy feláldozása

- Ambíció: ambiciózus személy, áhított dolog, ellenfél

- Konfliktus az istenivel: halandó, halhatatlan

- Szerelmi bűnök: szerető, szeretett személy, szétválás/feloszlás

- Merész vállalkozás: merész vezető, cél, ellenfél

- Megszabadítás: szerencsétlenül jártak, egy fenyegető, egy megmentő

- Katasztrófa: egy legyőzött erő, győzedelmes ellenség vagy hírnöke

- Egy szeretett személy becstelenségének felfedezése: a felfedező, egy bűnös

- Egy szeretett ellenség: szerető, szeretett ellenség, egy gyűlölő

- Rejtély: kérdező, kereső, probléma

- Családi gyűlölet: két családtag, akik utálják egymást

- Családi rivalizálás: preferált rokon, elutasított rokon, a rivalizálás tárgya

- Végzetes meggondolatlanság: meggondolatlan személy, elveszített tárgy vagy személy

- Helytelen ítélet: a tévesen elítélt, a tévedés okozója, a tévedés áldozata, a bűnös

- A szerelem akaratlan bűnei: szerető, szeretett, felfedő személy

- Szeretett személy elvesztése: hozzátartozó megölése, hozzátartozó szemtanú, kivégző személy

- Fel nem ismert hozzátartozó megölése: gyilkos, fel nem ismert hozzátartozó, felfedő személy

- Őrület: őrült, áldozat

- Téves féltékenység: a féltékeny, a féltékenység tárgya, feltételezett bűntárs, a tévedés forrása

- Gyilkossággá fajuló házasságtörés: két házasságtörő, az elárult

- A szerelem akadályai: két szerelmes, akadály

- Megszerzés: kettő vagy több ellenséges oldal, tárgy, döntőbíró

- Üldözés: büntetés elől megszökött személy, üldöző

- Szeretett személy megtalálása: a kereső, megtalált személy

- Bűntudat: tettes, áldozat, kihallgató

- Bosszú: bűnöző, megtorló

- Lázadás: zsarnok, összeesküvő(k)

- Alárendelt és fölérendelt közötti rivalizálás: alárendelt, fölérendelt, a rivalizálás tárgya

- Szeretett személy feláldozása: hős, szeretett személy, a feláldozás szüksége

- Önfeláldozás egy eszményért: hős, eszmény, feláldozandó személy vagy tárgy

- Önfeláldozás egy hozzátartozóért: hős, hozzátartozó, feláldozandó személy vagy tárgy

- Kérés: egy kérő fél, üldöző, hatósági erő

- Egy család/hozzátartozó bosszúja egy másik iránt: bosszúálló hozzátartozó, bűnös hozzátartozó, rokon

- Szerencsétlenség vagy kegyetlenség áldozata: szerencsétlenül járt személy, szerencsétlenség vagy egy úr/mester


Mindegyik opció millió lehetséges történetet tartalmaz magában, remélem nektek is a segítségetekre lesz. Már csak az elolvasásuk után számos koncepció jut az ember eszébe. Plusz ezek a helyzetek némi körültekintéssel kikerülik a tipikus „egy sötét alak ül a fogadó sarkában” kezdetű történeteket, és személyesen is jobban belevonhatják a karaktereket.

Én meg még sosem gondoltam túlságosan bele, hogy az irodalomelmélet mennyit segíthet a szerepjátékban és a mesélésben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anatolemondja.blog.hu/api/trackback/id/tr211843967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása