A következő bejegyzés erősen az én véleményemen, meglátásaimon és tapasztalataimon alapul, így kéretik ennek függvényében kezelni!
Már régóta vannak a közelemben olyan személyek, akik asztali szerepjáték mellett, helyett annak élő változatával is játszanak. Engem sokáig elkerült a hobbi ezen változata, de nemrégiben lehetőségem nyílt belekóstolni, és mostanra összejött annyi tapasztalat, hogy leírhassam azokat, mint újonc.

Világéletemben inkább asztali szerepjátékosként definiáltam magam. Lett volna lehetőségem kipróbálni a fórumos játékokat, de sosem érdekelt igazán, na meg elég sok elrettentő példát hallani ebből a szférából. Az online asztalizást sem kedvelem túlzottan, bár néha muszáj megoldásként ráfanyalodom. A LARP pedig szintén az „annyira nem érdekel” listán volt jó ideig.
Aztán valami megváltozott, és egy társasággal úgy adódott, hogy lehetőségem nyílt kipróbálni, de ennyire ne rohanjunk előre.

Megrögzött asztali szerepjátékosként számos előítélet volt bennem az élő játékot illetően. Nem is ez a jó szó talán, inkább az előfeltételezés, ami azokból az ismeretekből táplálkozott, amit a környezetemben lévők meséltek.
Számomra azért etalon a „hagyományos” szerepjáték, mert ott tényleg minden a fantázián múlik. Az ember összeül a barátaival, és a karakterben iszonyú nagy szabadságot kap. Nézhet ki bárhogy, viselhet bármit és megcsinálhat nagyon durva dolgokat is, egyik sem néz ki furán. Bár a legtöbb részlet nem jelenik meg direkt az ember szeme előtt (vagy eltérően jelenik meg), azok, amik élő játék során lehetetlen, hogy jelen legyenek, mégis elképzelhetőbbé válnak itt.
Emellett a játék olcsónak mondható, mert nem kell jelmezre költeni, ami korántsem biztos, hogy tökéletes lesz, vagy olyan, amit elképzeltünk. Sokszor van az, hogy ami jól mutatna a fejünkben, az hülyén nézhet ki a valóságban.
Ahogy Pistike, a 150 centis, vörhenyes kisfiú (no offense) sosem lehet két méteres, színizom állat, úgy nagyon sok dolog megjelenítésére nem alkalmas a live. Így kompromisszumot kell kötni, és abból kell gazdálkodni, ami van. Ez persze lehet több, vagy épp kevesebb a játszott világtól függően.

Sok cselekedet pedig nem megoldható egy LARP keretében, vagy csak igen nehezen, olyanok, amit egy asztali játék könnyű szerrel kezel. Ilyen például egy kicsit véresebb vallatás. Ennek a hiteles lejátszása élőben vagy nagyon profi kellékeket igényel, vagy részint a fantáziára lesz bízva, és egy lépést teszünk vissza az asztali felé. Egy harc jóval lassabb tud lenni, és szintúgy vagy nagyon profi cuccok kellenek, vagy nem lehet megjeleníteni mindent. És itt jön számomra egy érdekes rész. Élő játékban látom a karaktereket és látom, mit tesznek, de mégis, ha valami olyan következik be, amit nem lehet megjeleníteni, akkor nagyon furcsa elképzelni azt. Miért? Egyszerre kell összemosni a látottat, a vizuális ingereket a fantáziával, mintha… nem is tudom, hallucinálna az ember. Elég jó a képzelőerőm, így nincs gondom ezzel, mégis furcsa ambivalenciát szül a dolog.
Mindezek ellenére, és ezek ismeretében úgy határoztam, hogy kipróbálom az élő szerepjátékot. Nem volt egy könnyű döntés, mert elég félénk és introvertált vagyok. Eleinte nagyon furcsa volt belerázódni, nem is győzött meg nagyon, de ahogy több játékon is részt vettem, úgy egyre jobban értettem meg a lényegét és fedeztem fel az apró, szimpatikus részleteket.
Immerzió. Az elmerülés a karakterben iszonyatosan sokat hozzátesz az élményhez, és nem jobb vagy rosszabb, mint az asztali, hanem másfajta. Bár nem nézhetsz ki úgy, ahogy csak akarsz, de együtt mozogtok, beszéltek, cselekedtek. Ebből fakadóan például a színészethez is közelebb áll a dolog.

Jómagam a Reborn: Afterthe Phoenix VampireLive játékon játszom már egy ideje, és itt kezdtem el igazán
 megkedvelni ezt a fajta szórakozást. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a Vampire az egyik kedvenc világom. Emellett persze egy jó mesélő, az érdekes történet, és annak megértése, hogy egy élő játék sokkal kevésbé küldetésorientált, mint egy asztali, sokat emel az élvezeti faktoron. Jelenlegi elképzeléseim szerint sosem leszek nagy LARPer, aki számos játékon vesz részt, és a high fantasy sem fekszik annyira ebben a kategóriában, de a Vampire még pont az, amivel szívesen foglalkozom. Ezt azért is tartottam fontosnak leírni, mert így ismereteim is egy belőhetőbb, jobban körülhatárolt területen mozognak. Értsd: a fantasyLARPokról továbbra sincs összehasonlítási alapom, azokat nem véletlenül hagyom ki.
Viszont ezek fényében is nagyon érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb és olyan dolgokat tanultam, amikről azt érzem, hogy a későbbi (akár asztali) karaktereim kijátszásánál is kamatoztatni tudom majd.
Az élő szerepjáték elvitathatatlan előnye a már említett elmerülés. A karakterből nem esel ki, vagy csak nagyon ritkán. Míg asztalinál egy-egy poén kedvéért bármikor megszakítod a játék menetét, addig itt erre nem igazán van lehetőség. Az események zajlanak, így ha nem akarsz kimaradni, akkor nem outolsz, azaz nem lépsz ki a karakterből. Amikor üresjárat van, és mondjuk, épp nem társalogsz vagy csinálod a dolgod, akkor is látod magad körött a társaidat, és evégett sokszor ilyenkor is a karakteredként gondolkodsz, ezáltal jobban megismered őt és még közelebb kerül. Relatíve nagy könnyedséggel tudsz másoktól függetlenül mozogni, amit egy asztalinál nehezebb kivitelezni, hiszen a kvesztet meg kell oldani és nem túl jó, ha valaki túl hosszan elkóborol. Plusz zavaró tud lenni, ha két óra azzal megy el, hogy a külön utakon járó játékosnak mesélnek, amíg a többieknek jobb híján marad a herevere. A csapat, vagyis a résztvevők itt teljesen másként funkcionálnak és a társas érintkezések ezáltal igen sokrétűek lehetnek, a teljesen semleges nem szólok hozzádtól a barátságon át a konkrét ellenségességig. És ami nekem a legjobban megtetszett az élő játékon az az, hogy sokkal rejtelmesebb tud lenni és több odafigyelést igényel a karakterek szintjén. Itt tényleg látod, ki hogyan mozog, kivel beszélget, és merre néz. Egy-egy gesztus, elejtett félmondat nagy dolgokat indíthat el.

Summa summarum, nem gondoltam, hogy ennyi mindent felfedezhetek magamnak egy élő szerepjátékban és ennyi mindennel gazdagodhatok, de nagyon kellemes meglepetés volt. Az első pár alkalommal fura, de idővel belerázódik az ember és az apróbb részleteket is észreveszi. Mindez pedig egy jó társasággal megspékelve igazán jó szórakozássá válik, és nagyszerű kikapcsolódást tud nyújtani. Szerencsére ez utóbbi is megadatott.

Nektek volt már szerencsétek LARP-hoz úgy, hogy egyébként annyira nem preferáljátok? Tanultatok belőle valamit, amit később, mondjuk egy asztali játéknál tudtatok használni?

(Képek forrása: ebay és a White Wolf Publishing.)