Közeleg a karácsony és a szokásos kálvária kezdetét veszi. Épp csak gyógyulófélben vannak a Black Friday 8 napon túl gyógyuló sérülései, jön az újabb vásárlási kötelezettség. Már egy hónapja a boltok polcain pihennek a kakaómasszából készült bögrés mikulások*, figyelmeztetnek a közelgő vészre. Jön a szeretet ünnepeként is aposztrofált karácsony, avagy a szeresd a multikon keresztül a családod.
*bögrés mikulás: szigorúan bögrében árult olcsó, de annál rosszabb ízű kakaómassza (tehát nem normális kakaó) mikulás, melyek az iskolai és munkahelyi ajándékozás már-már Der Klassiker kategóriájába lépett igénytelen termék.

Régebben a karácsony volt az egyik kedvenc ünnepem. Hó, meghitt hangulat, jó kaják, még jobb forralt bor, kibaszott szaloncukor… KARÁCSONY. Mára kissé üresebb lett, ebben számos dolog közrejátszott, de gyermeki lelkem még reménykedik. Kis kitérő, de ne is firtassuk. Talán pont ebből a kellemes régi emlékből fakad a mostani tendenciáktól való erős ódzkodásom.

Szomorúan látom, hogy mennyire kényelmetlenné válik az embereknek ez a csodás időszak.
Én szeretem a havat és nagyon sokat ad a hangulathoz, ha az ünnepek alatt kinézhetek az ablakon a jó meleg szobából, és az utcai lámpák narancssárga fényében látom a lehulló hópelyheket és a hatalmas, tiszta és fehér hótakarót. Fantasztikus dolog, ha együtt díszítitek a karácsonyfát, suttyomban toljátok be a szaloncukrot és közben a konyhából dől a halászlé és a sütik illata, na meg muter káromkodása, mert fater megint láb alatt van. Kis körben ünnepeltünk mindig, sosem idegesítettek a többiek, nem volt több veszekedés sem. Aztán meg jött az ajándékozás, ahol pont annyira izgatott voltam azért, hogy mit kapok (amikor az nem ruha és zokni volt), mint azért, hogy mennyire fog tetszeni másoknak az én ajándékom. De ezek eltűnni látszanak… (Minden megváltozott, amikor a Tűz Népe támadást indított.)
Mindeközben pedig jobbról- balról hallom, hogy mennyire utálják a karácsonyt és mennyibe kerül, mennyit kell szopni a vásárlással. Az emberek nagy része automatává válik ilyenkor. Kötelező az ajándék, lehetőleg legyen drága, így vesznek valamit. Pénzért szeretetet. Ki kell vásárolni a karácsonyi nyugalmat és azt az űrt a lelkünkből, ami benne tátong. Kell a gyereknek az a méregdrága telefon, legyen, legalább nem sír a szája. Utána meg azt nyomkodja és nem a szüleit cseszteti. Ő szeretve érzi magát, az ősök meg azt hiszik, hogy most nagyon szeretik a kölköt. Erre persze a média is rápakol és sulykolja, hogy X ezer forint alatt márpedig te nem szereted a családod kellőképp.
Könyvet vagy társasjátékot veszel? Spúr g.ci vagy, ugye tudod? Sík képernyős tévé, tablet, okostelefon nincs? Vagy legalább egy kis pénzmag?
És az emberek bedőlnek, mert be akarnak dőlni ennek az egésznek. Ha nem telik, akkor itt a Provident hitel, csak azért, hogy karácsonykor vagizzatok. Nem a szeretet, a látszat a lényeg. Hogy az ünnepek után a munkahelyen és az iskolában ne kelljen a lesajnáló pillantásokat tűrni, hogy ott nevethessen az ember a „menőkkel” és a figyelem középpontja legyen.
Valamiért teherré vált az ünnep. A közös vacsorán beszélgetni kell(ene), de ez nem akaródzik, inkább túlesnek rajta gyorsan, hogy mindenki visszamenekülhessen a kényelmes bódulatba, ami fehéres fénnyel ragyogja be arcukat, ahogy a monitor vagy a tévé előtt, kifejezéstelen arccal bambulnak.
 Elgondolkodtatok már, hogy mekkora belső kényszer dúl az emberben, hogy megfeleljen a társadalomnak és ezáltal elkerülje a megszégyenítést? Nah, karácsonykor ez még jobban előtérbe kerül. Elvárás lett a plázákat korzózni és méteres sorokban szopni. A Zara, Triumph, Iphone, HP és társai. Túlárazott márkákkal és híres történelmi személyekkel teli tintafoltos papírfecnikkel díszítjük a karácsonyfát szeretet és közös, boldog emlékek helyett. De ez csak tüneti kezelés, mert az idő telik és csak két dolog biztos a világunkban, az adózás és a halál. Fiatalabb már nem leszel, és amikor sok-sok év múlva egy távoli karácsony elérkezik majd, nem a fatertól vagy nagymamádtól kapott, de már 3 éve lecserélt mobil lesz az, ami az emlékét felidézi, hanem az a kis hógömb, bicska vagy a Kippkopp karácsonya című mesekönyv, amit még mindig könnyes szemmel szorongatsz, mert sokkal többet ér a legdrágább ajándéknál. Mert szeretettel adta, mert egy emléket adott.

Becsüljük meg hát, amink van, amíg még van… mert néha a kevesebb, több.



(Kép a stress-advice oldaláról.)