2017. március 24. 12:16 - Anatole, a porondmester

Árnyékszféra interjú - Bence

Új taggal bővültünk, így hát neki is kijár az interjú, és ti is jobban megismerhetitek a tagot, aki majd a LARP oldalt fogja erősíteni. Következzen tehát Bence, becenevén... Bence!
aszek.png

Tovább
Szólj hozzá!
2017. március 17. 14:41 - Anatole, a porondmester

Új és felfedezetlen földek és világok

Eleinte csak egy-két szerepjátékkal játszottam. Bőven elég volt ennyi. Megismerni rendesen, beleásni magamat a lore-ba, elolvasni a hátterét a dolgoknak, a világleírást, és persze a titkokat. Nagyon élvezem ezt, hiszen szeretek újdonságokkal megismerkedni. Aztán, ahogy jobban belemerültem a hobbiba, úgy találtam rá új és érdekes játékokra, vagy még éppen készülőkre, amelyekkel úgy voltam, hogy „na, ezt ki kell próbálnom”!
448413482_1280x720.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2017. február 24. 13:14 - Anatole, a porondmester

Szférák Vándorai III. – beszámoló

A Múlt Szimfóniája

Február 19-én magunk mögött hagytuk a harmadik Szférák Vándorait is, mely A Múlt Szimfóniája címet viselte.
Meglepetten láttam, hogy miként emelkedik a játékosok és a mesélőnek jelentkezők száma, ahogy haladunk előre a rendezvénnyel. Mindeközben pedig egy stáb is érkezett hozzánk forgatni!
16265241_415384525459599_2114646491809224792_n.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2017. február 02. 16:56 - Anatole, a porondmester

Miért mesélek?

A mostani bejegyzés némiképp személyesebb lesz, tekintettel, hogy pár napja eszembe ötlött a gondolat: Miért is mesélek én annyit? És persze, hogyan szemlélem ezt az egészet. Erre próbálok meg választ adni most, ha már valóban az esetek túlnyomó többségében rám testálódik ez a becses feladat.
Remélem, ezután én is megismerhetem mások történetét.
14134388517_b65d0cae99_b.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2017. január 30. 17:03 - Anatole, a porondmester

Szférák Vándorai II. – beszámoló

Pöröly az üllőn

Január 22. napján zajlott le a Szférák Vándorainak második felvonása, mely témájában a Pöröly az üllőn kifejezést ölelte magához. Sokféle mese futott hát le ennek jegyében. Pontos számot sajnos nem tudok mondani a nagy jövés-menés végett - na meg hogy én magam is meséltem -, de több mint harminc ember volt jelen.
15726291_403043226693729_8355921198792043463_n.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2017. január 17. 16:45 - Anatole, a porondmester

Szférák Vándorai II. - Pöröly az üllőn

Január 22-én szerepjátékos napot tartunk a HammerTime Caféban! Hétféle játékból lehet választani, így a palettán mindenki megtalálja a neki legszimpatikusabbat. Gyertek bátran!
Az előző Szférák Vándorairól nagyon pozitív visszajelzések születtek, így itt a folytatás, immáron némi csavarral.
15726291_403043226693729_8355921198792043463_n.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2017. január 05. 17:51 - Anatole, a porondmester

Szerepjáték – retrovízió

Ó, az asztali szerepjátékok aranykora! Amikor a TSR előállt a Dungeons&Dragons-szal 1974-ben, és mindenki megőrült érte, akkor kezdődött a hobbi igazán. Mivel pedig egy cég egy új terméket dobott a piacra, így természetes volt, hogy ezt megpróbálják hirdetni, és internet híján ez akkoriban az újságokra és a televízióra maradt. Utóbbiból igyekeztem összeszedni egy kis válogatást, így az év elejére.
flickr_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2016. november 30. 20:09 - Anatole, a porondmester

Szférák Vándorai és PlayIT beszámoló

Kellemesen mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött az Árnyékszféra Szerepjátékos e-Kávézó kis csapata. Ha már lúd, legyen kövér elv alapján, szombaton egész nap kint voltunk a PlayIT-en, vasárnap pedig az első – a HammerTime Caféval koprodukciós - rendezvényünket vezényeltük le, a Szférák Vándorait. Milyen tapasztalatokkal zártuk az eseményeket? Olvass tovább, hogy megtudd!
dscn0016.JPG

Tovább
Szólj hozzá!
2016. november 18. 17:48 - Anatole, a porondmester

Támadáááás!!! – a szerepjáték ellen

avagy az elkerülhetetlen ellenzék

Ahogy sok minden más, úgy a szerepjáték is megtalálta a saját ellenségeit. Számos alkalommal indítottak ellene keresztes hadjáratot, és főleg a hobbi elterjedésének hajnalán voltak a legnagyobb botrányok, de egyes sztereotípiák és téveszmék még a mai napig tartják magukat esetenként. Ezekből válogattam össze pár igazán érdekes példányt az „aranykorból”.
necronomicon_prop.jpg

Tovább
2 komment