2016. május 17. 15:31 - Anatole, a porondmester

Árnyékszférás Call of Cthulhu mese

Az Árnyékszféra Szerepjátékos e-Kávézóban történő több hónapnyi szervezés és szavazás után, végre sínen vagyunk, beindult a szekér, és már több mesén túl is vagyunk. Az év elején röppent fel az ötlet, hogy mi lenne, ha kezdők és rutinos játékosok számára is szerveznénk egy alkalmas játékokat. A mellékelt ábra pedig mutatja majd, hogy ritkán sikerül egy ülés alatt lejátszani a történeteket, de ez legyen a legnagyobb baj!
chaosium.gif

A mostani program egy Cthulhu Hívása mese volt, melyet nem a megszokott alapkönyvből, de World of Darkness motorra átültetve próbáltunk abszolválni. Észrevételeim szerint a rendszerrel nincs gond, jól aládolgozik a lovecrafti horrornak. Az előtörténetek elküldése ütközött némi fennakadásba, de végül az is megoldódott.
Laza három óra alvás után vágtam neki, és a már-már Árnyékszférás törzshelynek is mondható HammerTime Caféban gyűltünk össze, hogy leírhatatlan, nem euklidészi formákba hajló entitásokkal hadakozzunk, ha már a csillagok állása megfelelő. eredetileg lett volna már mesém, de az sajnos elhalasztódott, így ezzel nyitottam a sort, ellenben Mochival, aki már túl van számos Vampire sztorin. Lámpalázam leküzdve gyorsan feloldódtam, a barátias légkör pedig sokat segített ebben. Játék előtt még kicsit filozofáltunk arról, miért is lett a mester ennyire mainstream mostanság. Egy kávé után - mely fekete volt, mint a határtalan űr, melyben Azathoth leledzik – nekiálltunk, hogy a fennmaradó kérdéseket megvitassuk, és kitaláljuk az enyhébb mentális zavarokat, amelyből mindenkinek kijutott.
Érdekes és szimpatikus karakterek jöttek össze, hogy New Orleans misztikus, bohém városából, egy sokkal sötétebb és barátságtalanabb helyre utazva járjon mindenki utána saját ügyes-bajos dolgainak. A történet 1925 tavaszán vette kezdetét, a szesztilalom pedig ekkoriban már javában tombolt.
beastsofwar.pngAnthony Sanderst, a középszerű, költekező hajlamú költőt egy hagyatéki tárgyalás végett kereste fel egy ügyvédbojtár. Mivel az úriember már előző örökségét lassan, de stabilan felélte, így nem sokat teketóriázott, hiszen rámosolygott a szerencse, és amint lehetősége nyílt rá, máris útnak indult Gibbet’s End városkájába. Nagyvárosi életét továbbra sem szerette volna feladni. Fiatalkori rémálmát pedig mindenáron szeretné elkerülni. Kicsinek és jelentéktelennek lenni nem opció.

Jack Otunga, Sanders hűséges szolgálója sohasem hagyta cserben egykori megmentőjét. Jack, a költő komornyikja, és szükség esetén védelmezője. Az egykori Houngan, azaz voodoo pap a múlt démonaival küzdve, és vallásának szent kiegészítőivel indult útnak, hogy megkönnyítse munkaadója életét. A lincseléstől megmentett, családját elveszített férfi hivatástudata mindent túlszárnyal, és ezért még a bőrszíne miatti rasszista atrocitásokat is helyén kezeli… hol ököllel, hol türelemmel.

George Luther, a korosodó történelemprofesszor eredetileg csak New Orleans városáig utazott volna, hogy találkozzon egy régi barátjával és potenciális üzlettársával. Az ex alkoholista kutató egy kis könyvtárlátogatás után örömmel konstatálta, hogy az Atakapa indiánok kígyó törzse épp azon a környéken élt, ami történetesen egybeesett az ő szakterületének egyik ágával. Tovább növelte érdeklődését az is, hogy barátja már a helyszínre ment, hogy a földművesek által megtalált maradványokra elsőként csaphassanak le.

Roger Hart, a híres kawala művész és régész, a család egy régi barátjának kérésére látogatott oda, hogy polgárháborús relikviákat gyűjtsön. Mr. Hart szintén buszra szállt, hogy Gibbet’s End városába utazzon, és eleget tegyen a kérésnek, hiszen múltját nem tagadhatja meg. Súlyos hasis-függőségével és rémálmaival küzdve érkezett a kicsi, de annál furcsább közösségbe. Útközben - még a könyvtárban - összebarátkozott a hasonló érdeklődési területtel rendelkező Mr. Lutherrel.

Nagyon tetszettek a karakterek, színesre (hahaha) és igazán élőre sikeredtek. Szinte mindenkinek volt valami stiklije, és senkin nem éreztem, hogy metajáték szintjén, tudatosan akarná tápolni a karakterét.
pinterest_1.jpgA mesét még nem sikerült teljesen lejátszani, de a lovecrafti történetekre sosem volt jellemző a gyors sodrású cselekményvezetés.
Egy valós történelmi adatokra és tényekre épülő, de fiktív horrort szerettem volna mesélni, és ez az alap jól megágyazott a különféle rémségeknek és bizarr, groteszk cuccoknak.
A karakterek megérkeztek Gibbet’s End kb. 300 fős városkájába. A helyiség a polgárháború után nyerte el a mostani nevét, mivel a környéken honos Atakapa indiánokat itt végezték ki. Miután egy rejtélyes betegség sújtotta a törzset, a környéken állomásozó konföderációs erőktől kértek segítséget, de lázadás tört ki, eldurvult a helyzet, és végül ez két nagyobb mészárlásban csúcsosodott ki.
Évtizedekkel később a gyapot- és cukornádföldeken dolgozó munkások olyan tárgyakra bukkannak, amelyek az itt élt őslakóké lehettek, illetve a polgárháborús időből valóak. Mindeközben meghal a város köztiszteletben álló, ámbátor finoman szólva is excentrikus vezetője, Philip Abercombe, akitől az egyik karakter örökölte a házat, mint távoli, de fellelhető rokon. Bár két szálon fut a cselekmény, a karakterek egyre jobban összefonódnak, ahogy furcsábbnál furcsább esetek történnek, és a külhoniakkal egyre ellenségesebbé válnak a zárkózott városlakók. A kis kompánia több ízben is megtapasztalhatta, hogy valószínűleg pogány rítusokat és furcsa temetési szertartásokat gyakorolnak a helyiek, és még egy furcsa, régi bejegyzést is megtalálnak Mr. Luther eltűnt barátjának holmijai között. Az egyetlen (talán) stabil kiindulási pont az alkoholizmusba hajszolt keresztény pap, aki immáron csak egymaga képviseli a vallását… már ha pap egyáltalán. Mindeközben pedig csak egyre erősödik az a bosszantó szemirritáció, amely a város lakóit már régóta gyötri, és amely a karaktereket is szép lassan ahhoz a sziklapárkányhoz sodorja, ahonnan már csak egy lépés az őrület.
level.pngNagyon élveztem a mesét, a játékosok jól össze tudtak dolgozni, és sokszor megleptek egy-egy ötlettel. A csapat kissé szangvinikusan mozog, hol együtt, hol különválva, de összességében a csapatmunka megléte üdítően hat a játékra. A második felvonás még egy kicsit várat magára, de remélem minimum ugyanilyen jó lesz. Páran már gazdagodtak egy-egy komolyabb mentális zavarral is (hullák mellé bezuhanni azért sosem leányálom), de ahogy közeledünk a vég felé, van egy olyan érzésem, hogy ez még fokozódhat.
suskardeviantart.jpg

Addig is: Ia! Ia! Cthulhu Fthagn! Ph'nglui mglw'nfah Cthulhu R'lyeh wgah'nagl fhtagn!



(Képek:chaosium, beastsofwar, pinterest, saját kreálmány, és suskar.deviantart.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://anatolemondja.blog.hu/api/trackback/id/tr988725140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.