2016. április 14. 16:02 - Anatole, a porondmester

Mit adott nekem a szerepjáték?

Sok mindent köszönhetek a szerepjátéknak, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Ez is egy olyan hobbi, ami már-már életforma, és elég nagy hatást tud gyakorolni egy ember életére. Hetedikes korom óta (mióta először találkoztam a játékkal) sok idő eltelt, de mára szerves részévé vált az életemnek, és ennek mérhetetlenül örülök.
pressxordie.jpg

Nézzük hát a személyes listámat:

A legelső dolog, ami eszembe jut, az a barátnőm. Vicces sztori. Cseten ismerkedtünk meg, eleinte csak beszélgettünk, semmi több. Eredetileg azért írt is rám, mert megnézte a feltöltött képeimet, és talált köztük egyet, melyen nem én voltam, hanem egy kissé befordult figura, ahogy kezét maga mellé nyújtva figyeli az olvasót. Furcsa ábrázatán egyértelműen látszott, hogy valami nem oké vele. Nyakában törött kereszt, a pólóján a mintázatok különféle emberi szemek voltak. Felugrott egy beszélgető ablak: „Te is szereted a Vampire-t?”* A röpke csetelésből hosszas beszélgetések lettek, végül egy fantasztikus párkapcsolat, ami a mai napig is tart. Jah, és számos közös játék, hiszen most már együtt szerepjátékozunk.
*Nem szó szerinti idézet, de kb. ennyire sikerült rekonstruálni. A lényeg benne van.

Barátságok. Szerintem ezzel már minden játékos találkozott. Összejön egy új csapat, van, akivel nem kompatibilis az ember, és van, akivel igen. Ha minden jól megy, utóbbiak maradnak is. Sok különféle mese, és még több különböző csoport fordult már meg eddigi életemben. A legjobb barátaimat is a hobbimnak köszönhetem, és nem a lakóhelyemnek, sem az iskoláimnak vagy az egyetemnek. Onnan… senki sem maradt meg, egy ember kivételével. De ebben a közegben teljesen önmagam lehetek, nem néznek rám hülyén amiatt, amit szeretek, és akár hajnalig el tudunk sztorizgatni. A hosszabb játékok során pedig megismerhettem az embert a karakter mögött.

Mivel ez egy olyan hobbi, ahol beszélni kell, és nem is keveset, így bizony muszáj volt hozzászoknom ehhez. Introvertált ember lévén nem volt könnyű, főleg nem idegenek előtt. Belebújni valaki más bőrébe, majd előadni a mondandódat, a cselekedeteidet. Eleinte persze nem ment olyan egyszerűen, de a gyakorlás meghozta a gyümölcsét, és a jó társaságban könnyebben feloldódtam. Mára már képes vagyok bátrabban beszélni, megszólalni ismeretlen közegben, különféle stílusokban, és nem utolsó sorban választékosabban tudok fogalmazni. Szóval összességében bátrabb lettem, és az önbizalmam is fejlődött… ami rám fért.
redfootrpg.jpgÉletképesebb is lettem, hála a problémamegoldó készségem fejlődésének. Mondhatni, hogy pozitív járuléka a szerepjátéknak, hogy az ember sok, változatos típusú akadályt hárít el egy-egy történet során, és ez a való életben is rutinosabbá teszi. Analitikusabbá váltam, és emellett gyorsabban forog az agyam egy ilyen helyzetben, könnyebben keresek alternatív megoldásokat is. Nagy előny, hogy a játékon belül pedig nem múlik annyira sok azon, ha rossz döntést hoz valaki, és a legkülönfélébb megoldási sémákat is ki lehet próbálni.

A szerepjáték megtanít szerepeket játszani (wooow Anatole, hát ez annyira mély volt). Úgy értem, hogy az embernek muszáj, hogy legyenek maszkjai, amiket visel. Mivel nem remeteként élünk, így bizony szükséges, hogy szociális álcák mögé bújjunk, mert ez teszi működővé a társadalmat… részint. Van, hogy mosolyogni kell, amikor sírnál, és a munkahelyen a „Baszd meg!” is „Igen, értettem!” vagy „Oké.” lesz. A hobbim tett képessé arra, hogy idegen emberek előtt beszéljek, bár még mindig elég szégyenlős vagyok, de a régi énemhez képest sokat fejlődtem. Ennek köszönhetem, hogy bizonyos helyeken el tudom játszani a normális ember álcáját.

A szerepjáték mondhatni, egy közös alkotói folyamat, melyben nagy szerepet kap a fantázia és a kreativitás. A társaság minden tagja hozzátesz valamit, formálja a világot a cselekedeteivel és a karakterével. Mindenki kitalál és elképzel, ez pedig tréningezi az agyat, vizuálisabbá tesz. Én magam is így vagyok vele. Imádom, ahogy megjelenik előttem a világ minden kis szeglete, és élettel töltődik fel az egész. Szinte egy mozi élményét adja, és valahol többet is.

Minőségi idő és szórakozás számomra a játék. Leülök egy kedves társasággal, és jól érezzük magunkat, csak úgy. Mindeközben tanulok, megismerek, és még a hétköznap monotonitásából is ki tudok ugrani, meg hátrahagyni a gondokat, amit lássuk be, néha szükséges. Személyesen jelen vannak a többiek, és bármi adódik, relatíve könnyen be tudjuk fejezni a dolgokat. Ha pedig végeztünk, akkor már mindenkit könnyű összeszedni, ha esetleg úgy adódna, hogy elmennénk még sörözni/kávézni/teázni/sörözni vagy sörözni egy jót.

A játékos tanulás szerintem mindig is célravezetőbb volt, mint amikor csak száraz adatokkal bombázzák órákon át az ember elméjét. A szerepjátéknak hála számos tudományterülettel kerültem kapcsolatba, és olyan dolgokról olvasgattam, amelyekről normál esetben bizonyosan nem lenne ingerenciám. Így több ízben vizsgálgattam New York városának demográfiáját (amit később az érettségimen is fel tudtam használni), olvastam a viktoriánus kor furcsa „harcművészetéről”, a bartitsuról, különféle mentális zavarokról, zenről és még hosszan sorolhatnám a listát. Mind mesélőként, mind pedig játékosként szeretek felkészülni, és ennek folyományaként sokféle érdekességgel kerülök kapcsolatba.
Amúgy is sokat bújtam a könyveket, de a szerepjáték után kezdtem csak igazán bele, ahogy szabálykönyveket és kiegészítőket pörgettem ki egymás után. A hobbinak köszönhetem, hogy angolul is elkezdtem olvasni.

Emellett az ízlésvilágomat is szélesítette a játék. Többféle stílust ismertem meg zenében, írásban és pl. a máig nagy kedvenc Nirvana zenekart is egy NPC karakteremnek köszönhetem. Köszi Simon!

Önismeretem és empátiám is fejlődésen ment keresztül… bár utóbbi azért annyira nem nagy mértékben, abban valahogy világéletemben retardált voltam. A karakterek, melyeket alkotok, mindig tartalmaznak valamit belőlem, vagy abból az időszakból, amelyet éppen élek. Ebből pedig egy nagyszerű retrospektív - és kurrens - önmegismerési séma állítható fel, és számos dolgomra fényt derít. A millió különféle személyiség pedig, akikkel a történetek során kapcsolatba kerülök, mind-mind fejlesztik a beleérző képességem, és gyakran tanítanak is valami érdekeset és hasznosat.

Egyelőre ennyi jutott az eszembe, de úgy érzem, hogy a legfontosabb pontokat felsoroltam. Biztos lenne még sok más is, de vagy egy-egy pont szétcincálása lenne, vagy éppen nem jut eszembe. Viszont nagyon kíváncsi lennék a ti véleményetekre is. Szóval a kérdésem: nektek mit adott a szerepjáték?

És ide a végére pedig egy iszonyatosan jó és hangulatos videó, ami szerint eléggé át tudja adni a szerepjáték hangulatát és szépségét.

 

 
(Képek: pressxordie, redfootrpg, a videót pedig a Loot Crate-nek köszönhetjük.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://anatolemondja.blog.hu/api/trackback/id/tr538614994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.