Nos, hát, mit is mondjak. Ezek amolyan rövidke szösszenetek, ujjgyakorlatok, amik történetesen a League of Legends nevű játékból ihletődtek. Hiszen ott sem minden az ösvényekről szól. Belegondoltam, hogy mi történhet a töltőképernyő alatt. Nem tudom, hogy fanfiction-e. Döntsétek el ti... meg minden egyéb.

- Szóval beszéljük meg a stratégiát! Az Idézők nem örülnének, ha csak úgy fejvesztve rohangálnánk fel és alá. Én a felső ösvényen szállok szembe azzal az átkozott noxusival. Erős harcos hírében áll, vigyázzatok vele. Régebben egy csata során láttam, amint a fejszéje egyetlen suhintásával öt jó katonámat vágta ketté. Darius lehet az eddigi legkeményebb ellenfelünk és most mintha erősebb lenne, mint valaha. Meg kell védenünk a gyengéket és az elesetteket. Egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy ők győzedelmeskedjenek, képzeljétek el, mi lenne akkor!  – Garen aggódva dörzsölte meg az állát.

- Hihihiii, számíthatsz rám! Reszketni fognak. Olyan félelmet tapasztalnak meg, amiről még csak nem is álmodtak. Összeroppantom az elméjüket és amikor már habzó szájjal menekülnek, akkor a kegyelemdöfést a varjaim fogják elhozni! AhaHaHaHAahHaHaha!

- Ööööh, oké. Nem igazán tudom, hogy kerültél ide, de az Idézők tudják, mit csinálnak, szóval legyen. A gonosznak el kell pusztulnia és te, Fiddlesticks pedig megválthatod magad a jók oltalmazásának szentségében – válaszolta Demacia hőse, bár némi kétellyel a hangjában.

- Én majd a középső ösvényre megyek, ha az neked is jó, Garen. Fémforgácsokkal fogom a húst lemarni a satnya, mihaszna testükről és amikor már a vérveszteség miatt az utolsókat rúgják, akkor csapdába ejtem a lelküket, ami minket fog szolgálni, míg én úgy kívánom! – csengett Mordekaiser fémes hangja.

- Igen! Élve nyúzom meg őket és szellemük örök kárhozatra lesz ítélve a lámpásom mélyén. Fájjon nekik! Sikoltsanak! Rettegjenek! Kóbor lelkük sose érje el a megnyugvást a halálban – a valaha volt börtönőr egyre izgatottabban pörgette lámpását. – Már érzem is a jelenlétüket. Hamarosan megérkeznek a mészárlásra.

- Srácok… - kezdte volna Garen.

- Ne higgyétek, hogy amiért most együtt harcolunk, azért elfelejtem a bűneiteket, kutyák! De az ellenségem ellenségei a barátaim, ha csak időlegesen is – Kalista egy törött lándzsával bökött társai felé. – De ha ennek vége lesz, akkor az átmeneti tűzszünetnek is. Bármit és bárkit elárultok, én ott leszek és titeket sem foglak kímélni. Viszont addig is… öljük meg őket! Abból a hazug póniból tűpárnát csinálok és dárdáimat egyenként tépem ki a haldokló testéből. Minden egyes árulásáért egy újabbat.

- De… a gyengék! Az elesettek? – a lovag szinte teljesen elhűlve állt a furcsa társaság előtt.

- Igen, hát persze, őket is megöljük. A kis madárkáimnak nagyszerű lakoma lesz, nem igaz?

- Nem! Úgy értem őket meg kell védeni.

- Jah, igen, persze. Akkor őket megvédjük – zizegte lemondóan a madárijesztő.

- A lámpásomban biztonságban lennének.

- Vagy az én szolgáimként!

- Elég legyen már! – kiáltott fel Garen. – Nem fogjuk a gyengéket bántani. Megvédjük őket. Pont. Megvédjük az elesetteket. És ha csak bárki is egy ujjal hozzájuk mer érni, annak velem gyűlik meg a baja. Értettétek? Helyes. Na, menjünk és az igazság vezesse kardunkat! Támadás!

- Furcsa ember, nem? Úgy értem… szerintem neki volt gyerekszobája és még csak nem is a temetőre nézett. Vagy sosem járt az Árnyék-szigeteken. Szomorú, hogy ilyen sanyarú sorsú embereknek is részt kell vennie a háborúkban – szólt Fiddlesticks fejcsóválva, miközben a távolodó hős után nézett.


-------------------------------------------------------------------------------------------

- Hheehehehehehe, gyík!

- Nem értelek, Kha’Zix – szólt a furcsa lény.

- Gyík vagy.

- Nem vagyok.

- De igen – húzódott kaján vigyorra a lény pofája.

- Gyík. Ország: állatok. Törzs: gerinchúrosok. Altörzs: gerincesek. Osztály: hüllők. Rend: pikkelyes hüllők. Alrend: gyíkok – Vel’koz távolba révedő szeme újra a társára fókuszált. - Már régóta vadászol itt és mégsem ismered Runeterra faunáját? Nem lehetek gyík. Nincs semmilyen fiziológiai minőségem, amiben megegyeznék egy gyíkkal. Felsőbbrendű vagyok náluk, te pedig ostoba, ha azt hiszed, bármi közöm van hozzájuk.

- Hehehhehe, akkor is az vagy. Most is az voltál – röhögött továbbra is a másik.

- Könnyedén megcáfolom az elméletedet, szóval csak rajta, próbáld meg bebizonyítani, hogy miért vagyok az!

- Hát, gyíkságokat csinálsz… eheheheh.

- Azok az alantas lények nem szokták más fajok egyedeit vizsgálat céljából dezintegrálni. Egy félkegyelmű embert fogyasztottál tán el? Azért vagy ilyen ostoba?

- Semmiféle kegyelem nem kellett nekem és ő sem kapott, csak a húsa az, ami kell – mondta eszelősen Kha’Zix.

- Egek… feladom – felelte Vel’Koz. – Azokkal, akiknek nem fejlettebb a tudatuk egy rovarénál, nem lehet mihez kezdeni.

- Gúnyolódunk, gyík? Olyan vagy, mint egy újszülött kraken és ráadásul rózsaszín… ahahahha…

- Nem érdekelnek a gyenge élcelődéseid, de azt nem szeretem, ha értetlen vagy.

- Te meg gyík.

- Oké, feladom, tényleg. Miért vagyok az?

- Mert állandóan csak okoskodsz. Ha nem az Űrből jöttél volna te is, megennélek és én lennék a legokosabb vadász. A fejlődésem sosem ér véget.

- De így messze vagy tőle – vágott vissza Vel’Koz.

- A tökéletes formára törekszem, attól meg te vagy messze!

- Tusé. Mondhatom ügyes visszavágás.

- Gyík.

- Kha…

- Gyík.

- Zix.

- Ha folytatod, esküszöm, hogy te is a tudásomat fogod gyarapítani!

- Látod, ez a gond. Gyík vagy. Nem tudod élvezni a dolgokat. A vadászatot. A préda félelmét. A kihívást.

- De tudom élvezni az új ismeretek megszerzését. Azt nagyon szeretem.

- …

- Például elmesélem, hogy múltkor mit fedeztem fel ezen a sárkupacon. Valami nagyon érdekeset. És legalább a végén meglátod, hogy miért nem vagyok gyík. Érvelésem bezárja a tökéletes kört és ostobábbnak érzed magad majd, mint valaha – Vel’Koz szemében elégedettség csillant. – Szóval, tegnap előtt épp egy karsztos cseppkőbarlangban jártam mélyen a felszín alatt, amikor is a kalcium-karbonátból álló sztalagmitok között egy heliktitre lettem figyelmes, ami más volt kissé és… hé, Kha’Zix, hová tűntél?
Vel’Koz csápjai a levegőbe kaszáltak és dühtől remegtek kissé.

- Átkozott bogár. Ha pedig visszatér, hallgathatom újra a hencegését a legújabb vadászatáról és az új szárnyaival fog vagánykodni.

Remélem tetszettek.

(A kép Inkiness-t dicséri, forrása.)