Közeledik a Halloween (ki tartja, kit érdekel és kit nem, ezt mindenki döntse el maga) és már a multik polcain kint vannak a mikuláscsokik, de nem azt hoztam most nektek… többek között azért sem, mert nem én vagyok a Mikulás… bocs. Helyette viszont van pár igazán velős, rövidke történet, ami megborzongat. Nálam már hagyomány a húgommal a halloweeni horrorfilm nézés, szóval alapozzunk kicsit.

Tegnap valami nagyon furcsa dolog történt. Reggel felkeltem, ahogy szoktam, elkészültem, ahogy szoktam és bementem munkába, ahogy szoktam. Senkit nem találtam a munkahelyemen, teljesen üres volt. Szerda,  és nem volt munkaszüneti nap sem, mégis, sehol senki. A forgóajtó nem működött, hát bementem mellette, a vészhelyzetre fenntartott hagyományos bejáraton. A hall szinte kongott az ürességtől. Bizarr, kissé borzongató érzés fogott el. Síri csönd volt és lépteim sem vertek visszhangot a modern, jellegtelen falak közt. A recepción senki sem ült és nem hallottam a kis tévé zaját sem. Bár furcsálltam a dolgot, felettébb furcsálltam, de tovább mentem, hátha legalább egy takarítót találok, aki felvilágosít, hogy mégis miért nincs itt senki. Ha az irodákon tegnap végezték volna a rovar- és rágcsálóirtást, arról kaptunk volna e-mailt. Jobbra fordultam hát a liftek felé, amikor is megakadt a szemem egy kis táblán. Fehér márványból készült és aranyozott betűkkel díszítették. A plakettet a dátum szerint kedden tették fel, az előző napi lövöldözés emlékére. Rajta voltak az áldozatok nevei, köztük az enyém is.


Ma otthon ülve a jól megérdemelt szabadságomat töltöttem. Kávéztam, tévéztem és olvastam. Miután meguntam az adott beszélgetős műsort, átültem a gép elé és elolvastam a napi híreket. Játszottam kicsit majd elunva magam kitaláltam, hogy felnézek valami pornóoldalra és maszturbálok egyet.
Alig kezdtem neki a dolgoknak, amikor megszólalt a mobilom. Murphy valahogy érzi, mikor kell közbeavatkoznia. Azt hittem a legrosszabb fordul elő és édesanyám hív majd fel (jöhetett volna a lelkiismeretfurdalás), de tévedtem. Nem anyám volt, ismeretlen szám. És mint kiderült, nem az volt a legrosszabb lehetőség, hogy ő hív. Felvettem a telefont és beleszóltam. A vonal túlsó végén egy idős, aggodalommal teli hang szólalt meg. Visszavettem a nadrágomat és felmentem a hálószobába. Orvos volt, nőgyógyász, aki elmondta, hogy a várandós feleségemnél találtak valami rendellenességet, de későn vették észre és ő már távozott. A magzattal valami probléma van, de a kedves páromat nem tudja elérni telefonon és ez a szám volt megadva másodlagos kapcsolatnak. Mondtam neki, hogy ez lehetetlen, mire a pontos adatokat felsorolta már-már rutinszerűen. Minden megegyezett. Csak az az apró tény hiányzott az orvosi kartotékból, hogy a feleségem már kilenc éve meghalt a babával együtt, éppen az orvos által említett problémák miatt.
Bontottam a vonalat és sokkosan vánszorogtam be a fürdőbe. Ez valami rossz vicc? Vagy tévedés? A fürdőszoba tükrön egy ultrahang felvételt találtam és orvosi jelentéseket, melyek a mai napon készültek.


Élt egyszer egy család. Apa, anya és a fiuk. A családfő alkoholista volt és egy nap, amikor részegen ment haza, nem állt meg ott, hogy megverte a feleségét és a fiát.  Lőfegyverrel fenyegette őket, ordítozott, káromkodott. A szomszédok hallották, de nem foglalkoztak vele, ők már hozzászoktak, hogy heti egy-két alkalommal ez rendszeres. Az anya próbálta megvédeni a síró fiát, mindhiába. A férfi minden egyes pofon után rákiáltott a gyerekre „Ne üvölts!”. Türelmét még jobban elveszítve a saját fia halántékához szorította a fegyvert, remegő kézzel. A feleség egy húsvágó bárdot kapott fel, hogy megmentse keserves élete egyetlen értelmét. A szomszédok közül mindenki hallotta a két fegyverdördülést és egy fájdalmas női sikolyt.
A rendőrök egy örökkévalóságnak tűnő tíz perc múlva értek csak ki, odabent három holttestet találtak. Egy kisfiút, akinek szétlőtték a koponyáját, egy nőt, akit torkon lőttek. Ők azonnal szörnyethaltak. És egy férfit, akinek a kezében még mindig ott volt a lőfegyver és akinek harminckétszer vágták bele a mellkasába a bárdot. A zárójelentésben nem sikerült rekonstruálni a sorrendiséget. De a fültanúk szerint örökké beléjük égett a két lövés hangja és az utána nem sokkal következő harminckét torokhangú mondat „Ne üvölts!”.



Nagyon furcsa dolgokat tud produkálni az állatvilág. A patkányok képesek az empátiára. Ott van a kacsacsőrű emlős. És a varjak megjegyzik a feléjük ellenségesen fellépők arcát és továbbítják a társaiknak, így ha valaki felbőszít egyet, az az egész „család” haragját magával vonja. És hogy ez mennyire komoly?
Volt egy férfi, aki utálta a madarakat, félt is tőlük, a két érzelem pedig agresszióban öltött testet. Szétkergette a galambokat és ha néhanapján betért egy állatkereskedésbe, az eladók rászóltak, hogy ne ütögesse a madarak kalitkáit. Egy napon a padon üldögélt, amikor pár varjú szemet vetett a lábánál található morzsákra. Ahogy egyre merészebben közeledtek, a férfi feldühödött és amikor a madarak elég közel értek, belerúgott az egyikbe úgy, hogy annak eltört a lába. A három varjú károgva repült tova.
Az elkövetkező napokban egyre erősebb lett a gyanúja, hogy figyelik őt. Furcsán érezte magát emiatt. Ez egészen odáig fokozódott, hogy többször lopva pillantott ki házának ablakán, de sosem látott senkit, csak koszos madarakat. Később már aludni sem tudott éjjelente és ezt csak tovább fokozta a varjak károgása. Végül nem bírta tovább és elment egy pszichológushoz, aki szerint idegileg kimerült és ezért reagál élesebben a hétköznapi élet dolgaira. Kapott egy enyhe nyugtatót és azonnal neki is látott stresszmentesíteni magát.  Mikor hazaért, vagy száz varjú hemzsegett a hátsó kerten álló tölgyfán. Kirohant és pár kővel elkergette a madarakat az ősztől megkopasztott fáról, de azok csak visszaszállingóztak egy pár órán belül. A ricsajt egyre nehezebben bírva bevett még pár szem gyógyszert és elnyomta végre az álom.
Három nap múlva, amikor a rendőrség feltörte a ház ajtaját, egy majdhogynem teljesen lecsupaszított csontvázat találtak a kanapén heverve, az ablak betört és mindenhol madártollak voltak. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a férfi túl sok nyugtatót vett be, így nem ébredt fel rá, amikor a varjak valamilyen titokzatos oknál fogva nekirepülve az ablaknak, betörték azt, majd a férfit élve felfalták. És ami talán ennél is zavarba ejtőbb, hogy egyetlen madarat sem láttak a környéken azóta.

Ma elmentem inni egy bárba. Péntek van, gondoltam szórakozok kicsit, hiszen a hét nagyon fárasztó volt. Két régi cimborám is jött, így nem unatkoztam, bár azt kicsit sajnáltam, hogy a barátnőmnek nem volt kedve és nem is tudta pontosan, mikor végez a melóban. Épp túl voltunk az első kör töményen és sörözgettünk, miközben az első, vicces sms-t küldte. Válaszoltam neki, majd kis idő múlva ő is nekem. Szép lassan elkezdtünk beszélgetni és gyorsan arra terelődött a szó, hogy mit fogunk csinálni, ha hazaérek és nem leszek részeg. A többiekkel kicsit kevesebbet beszélgettem, hiszen érthető módon eléggé ínyemre voltak az erotikus tartalmú üzenetek. A haverok persze levágták, hogy mi a helyzet, hiszen alig látszott belőlem más csak hogy vigyorgok a képernyő fényében. Persze nem engedtek el, amíg „fel nem készítenek”, hiszen „kelleni fog az üzemanyag” az éjszakára.
Még két sör után úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább és hazaindultam. Pattanásig feszültem azoktól az sms-ektől. Picit imbolyogtam, de húsz perc séta alatt csakjobban leszek és a kellemes hideg levegő kitisztítja a fejem. Épp az újabb üzenetet olvastam, amikor hangos csikorgást hallottam a jobbomról. Egy pillanatra elhűltem, ahogy láttam, majdnem elütött egy kocsi. A sofőr káromkodott én pedig továbbmentem, de igyekeztem jobban figyelni immáron. Mindhiába. Épp az aktuális válaszán fantáziáltam, amikor egy éles csattanás riasztott ki bódulatomból. Ahogy hátranéztem, megláttam, hogy mögöttem húsz centire zuhant le egy cserép és tört vagy száz darabra, ahogy a barátnőm élete tört volna szét ugyanennyire, ha nem vagyok ilyen szerencsés. Felgyorsult a pulzusom és megírtam azonnal neki. Újabb üzenete viszont azonnal feledtetett minden mást és kaján mosollyal az arcomon sétáltam tovább.
Már félúton voltam, amikor ismeretlen számról kaptam egy újabb üzenetet, amiben ez állt: „Szia drágám! Reggel otthon felejtettem a telefonom, így az egyik munkatársaméról írok, hazahoz. Ma is túlóráztam. 2 perc és otthon leszek, várjalak valami finommal?”




(A képek a pioneerfarms-ról és a birsdandblossoms-ról vannak.)